Gluténmentes cantuccini

 

Ez a keksz egy nagyon kedves barátnőmnek készült. Lisztérzékeny a drága, úgyhogy mindig külön figyelmet igényel, amikor vele közös eseményre sütök valamit, mivel fontosnak tartom, hogy ő is mindenből fogyaszthasson. Most mondjuk nem volt különösebb apropója a készítésének, egyszerűen csak egy közös délutáni találkozón leptem meg vele (hozzáteszem, rettentő aranyos volt, ahogy séta közben a táskájába rejtett csomagból egyet-egyet mindig előhalászott, és elmajszolt – mire elköszöntem, szinte az egész adag elfogyott :-) ).

A kekszféléket egyébként könnyű gluténmentessé tenni, mivel ezeknél nem túl fontos a sikértartalom. Csak arra kell ügyelni, hogy a kisült darabokat ne nagyon dobáljuk, mert omlósabbak, mint a búzaliszttel készülő társaik.

A recept egyébként a megszokott, csak most nem került bele semmi mag (így már nem is tudom, hogy hívhatom-e cantuccininek, de azért megkockáztattam ezt az elnevezést), és a búzaliszt helyett rizs- és kukoricalisztet használtam fele-fele arányban. Ez utóbbitól egyébként gyönyörű napsárga színt kaptak.

Hozzávalók:

50 g vaj
80 g cukor
1 tojás
90 g kukoricaliszt
90 g rizsliszt
1 teáskanál sütőpor
csipet só
1 teáskanál vaníliaesszencia

Összeállítás:

A vajat keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást és a vaníliaesszenciát, és ezekkel habosítsuk tovább.

A liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Szitáljuk hozzá a vajas keverékhez, majd forgassuk össze.

Készítsünk belőle rudat (kissé ragacsos lesz, úgyhogy ajánlott picit vizes kézzel csinálni), és süssük ki 200 °C-on. Ha megsült, hűtsük ki, majd vágjuk ujjnyi vastag szeletekre. Helyezzük vissza őket a tepsire, és süssük aranybarnára.

Marcipános cantuccini

No ugyan ezek a cantuccinik nem 100%-osan ugyanolyanok, mint Bécsbe szállított társaik, de az egyetlen változtatás rajta csupán az, hogy mandula helyett feldarabolt marcipán került bele.

Egyébként imádom ezt a receptet. Kellemesen vajas, ropogós, de nem fogcsorbító, változatosan ízesíthető: egy szóval isteni.

Nem is húzom tovább az időt, jöjjön a recept:

Hozzávalók:

50 g vaj

80 g cukor

1 tojás

175 g liszt

1 teáskanál sütőpor

csipet só

rengeteg házi vaníliás cukor (vagy vaníliaesszencia)

80 g belevaló (Bécsbe mandula, itt marcipánkockák)

Összeállítás:

A vajat keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást is. A liszttel elkevert sütőport, sót és vaníliáscukrot szitáljuk hozzá, adjuk hozzá a marcipánt, majd gyúrjuk össze (lágy lesz, de nem kell megijedni ettől).

Formázzunk belőle hosszú, egyenletes rudat, majd 180 °C-on süssük, míg a teteje picit barnulni nem kezd. Ez körülbelül 30 perc, de sosem mértem le pontosan.

Ekkor vegyük ki, hagyjuk hűlni. Ha teljesen kihűlt, szeleteljük fel kb. egy centiméter szélesen. A kis kekszeket tegyük vissza a sütőbe, és mindkét oldalát süssük 5 percig (míg szép színt nem kap).

Aki van olyan bátor, mint én, az még forrón is bekaphat párat, de ekkor számolni kell azzal az el nem hanyagolható ténnyel (amivel én nem tettem), hogy a karamellizálódott marcipándarabok pont olyan forróak, mint amilyennek előzetesen gondoljuk őket, tehát égetnek. Nagyon. Szóval aki nem szeretne 3-4 nap ízlelőbimbó-kiesést az életében, az várjon néhány percet fogyasztás előtt.