Anyukám süteménye - játék

 

Illéskrisz hirdetett egy jó kis játékot, amiben anyukáink receptjeit kellett előkeresni, megsütni és feltenni a blogra.

Nagyon megörültem, el is kezdtem előkeresni még a nagyijaim régi, rongyos fecnikre feljegyzett receptjeit is, hogy majd jól megsütöm mindet. Aztán megláttam, hogy kicsit későn értesültem, mert a határidő a mai nap. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy a közeljövőben tényleg elkészítsem ezeket, és az anyukámról rám ragadt recepteket is, de a játékra már nem tudom őket nevezni.

Azért így sem szerettem volna kimaradni, úgyhogy (remélem ez is ér) egy, már a blogon szereplő receptemet indítanám, a szilvás pitét, anyu módra :).

A fenti linken elérhető a bejegyzés, de a helyzet megkönnyítése végett be is másolom ide az akkori írást:

“Szilvás pitecsoda őszieleji napokra

Két szilvás sütemény recept versenyez a családban a kedvenc címért: a morzsás szilvás lepény és a tejszínes szilvás pite. Ez utóbbit anyukám preferálja, a morzsás az én specialitásom. Ehhez azonban az itthon árválkodó gyümölcsök nem lettek volna elegen (mert ugye a lepény, az legyen nagy és jól megpakolt, nem aprózzuk el), így inkább a tejszínes változatot választottam, kissé felturbózva. Az eredetiben ugyanis nincs se aszalt szilva, se lekvár, én azonban nem akartam tésztát enni néhány szem szilvával (mint mondottam nagyon kevés volt), úgyhogy mindenféle módon pótolni akartam ezt az ízt. Jól sikerült! :)

Tehát a recept:

Hozzávalók:

Tészta:
25 dkg liszt
1 ek. cukor
csipet só
10 dkg vaj
8 ek. hideg víz
2 tk. ecet

Rávalók:
1 kg szilva
1,2 dl tejszín
2 ek. cukor
2 tojás
1 tk. fahéj

Összeállítás:
A tésztához a lisztet összekeverem a cukorral és a sóval. Ebbe dobálom kis darabokban a vajat (vagy reszelem) és gyorsan összemorzsolom. A vizet és az ecetet is hozzáöntöm, majd gyors mozdulatokkal egyneműsítem a tésztát, és bedobom a hűtőbe fél órára.
Ezalatt a szilvát megmosom, kimagozom és negyedekre vágom, a tejszínt, a cukrot, a tojást és a fahájat pedig összekeverem.
A tésztát kiveszem a hűtőből, 28 cm-es vajazott tepsibe nyújtom (peremet hagyva), és kirakom a szilvával rozettaszerűen.
Esetemben ez volt az a pont, ahol változtattam kissé. A forma nagy részét kiraktam szilvával, ahova pedig már nem jutott, oda vízben felpuhított aszalt szilvát tettem. Mivel még így is igen foghíjasnak éreztem a dolgot (az aszalt változatból sem volt sok itthon), előkaptam egy üveg jó házi szilvalekvárt, és rákentem a szilvákra pár kanállal belőle.
Ezt így 10 percig 220°C-on sütöttem. Ezután öntöttem rá a tejszínes keveréket, és együtt hagytam még 25 percig 190°C-on sülni. Akkor jó, ha a közepe már éppen nem rezeg.
Ezután már csak azt kell tudni kivárni, hogy egy kicsit kihűljön, utána pedig... hm, isteni!”

 

A szilvának most úgyis szezonja van, és idén a termés is bőségesebb, úgyhogy aszalt szilva és szilvalekvár nélkül is tökéletesen kivitelezhető, eredeti formában a recept.

Remélem másnak is nagy örömet okoz majd az elkészítése (no meg az elfogyasztása).

Dupla születésnapi torta–túrósan, csokisan, gyümölcshabbal

Múlt hét hétfőn készült először ez a torta, a tánctanárunk születésnapjára. Nővérkém szólt nap közben, hogy ha van időm és kedvem, összedobhatnék valamit. Hát éppen mindkettőből akadt, úgyhogy semmi nem állíthatott meg, hogy valamit kikreatívkodjak magamból hirtelen.

Valami túrós dolgot képzeltem el, de hogy igazán csajos és tavasz-ígéretet hozó legyen, megálmodtam hozzá ezt a kellemesen édeskés-savanykás gyümölcshabot.

Ott helyben el is fogyott az egész adag. Anyukám is kóstolta, és az első kérdése az volt, mikor ismétlem meg újra. Nos, mivel a szülinapja épp május hatodikán volt esedékes, hamar jött az újrázás, a kép már erről, a második sütésről készült.

Egyébként egyszerű, brownie alap, túrókrém, tejszínes gyümölcshab. És látványra sem utolsó.

Hozzávalók:

Brownie alap:

70 g étcsokoládé
70 g vaj
50 g cukor
40 g liszt
1 db tojás
20 g kakaópor
1 tk. vaníliaesszencia

Túrós rész:

250 g túró
100 ml tej
20 g keményítő
40 g cukor
1 db tojás
1 tk. vaníliaesszencia
1/2 citrom héja és leve

Gyümölcsös hab:

300 ml tejszín (fele növényi, fele állati)
150 g gyümölcs (mirelit)
2 ek. tejföl
2 ek. cukor
2 ek zselatin (1 ek. zselatin fél dl forró vízben feloldva, ebből kell kettő evőkanálnyi)

Összeállítás:

Az alaphoz a csokoládét felolvasztjuk. A vajat a cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, és ezzel is kihabosítjuk. Ekkor hozzácsurgatjuk a csokoládét és a vaníliaesszenciát, majd a lisztet és a kakaóport is hozzászitáljuk, és elkeverjük benne. Tortaformába töltjük, és 180 °C-on elősütjük, éppen csak annyira, hogy a felszíne pici kérget kapjon.

A túrós réteghez a keményítőt csomómentesen elkeverjük a tejjel. A túrót áttörjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot, a citromot, a tojást a keményítős tejet, a vaníliaesszenciát és a cukrot. A masszát a félig kisült brownie tetejére simítjuk, majd visszatesszük a sütőbe, és körülbelül háromnegyed óra alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a közepe picit kezd púposodni. ekkor vegyük ki, és hűtsük le teljesen.

A habhoz a gyümölcsöt a cukorral főzzük fel. A gyümölcs fajtája egyébként bármiféle lehet. Én mirelit erdei gyümölcs keveréket használtam, de mindenki válogathat kénye-kedve szerint. A felfőzés után át is passzírozhatjuk. Én ezt kihagytam, csak krumplinyomóval törtem szét őket főzés közben. Hűtsük ki, majd keverjük hozzá a tejfölt.
A tejszínt verjük kemény habbá, majd a folyékony zselatint is adjuk hozzá (ha valaki nem szeretne növényi tejszínt használni, az tegyen bele pluszban porcukrot és több zselatint). Ez után forgassuk a már kihűlt gyümölcsszószhoz, és kenjük az egészet a szintén hideg tortára.

 

Tejszínes képviselőfánk–a kis bűnös csábító

Nem mondhatnám, hogy nagy fánkrajongó hírében állok. A cukrász szakmához azonban ezek készítése is hozzátartozik, ezért úgy döntöttem, legalább egyszer az életben elkészítem én is ezt a süteményt. Az emlékeimben élt a kép a nyammogós tésztából, gejl krémből és a szájpadlásunkhoz tapadó növényi tejszíntől  kőkemény habból álló képviselőfánkról.

Hát ezek után nagy meglepetés volt, mikor megkóstoltam az általam készített darabokat. Ugyan az várható volt, hogy ezek így, itthon készülve csak jobbak lehetnek (köszönhetően az igazi tejszínnek, az igazi vaníliának, az igazi vajnak, a friss készítésnek, stb.), de hogy ENNYIRE finomak legyenek… no ezt sosem gondoltam volna.

Tehát: lehet, hogy először készültek, de az már biztos, hogy nem utoljára.

Hozzávalók:

Tésztához:
100 g liszt
100 g vaj
100 g víz
csipet só
csipet cukor
4 tojás

Töltelékhez:
500 ml tej
75 g liszt
150 g cukor
3 tojás
vanília (por, mag, esszencia, stb.)

Tejszínhabhoz:
250 ml tejszín
cukor és vanília ízlés szerint

Tetejéhez:
kb. 100 g cukor
stiftelt mandula


Összeállítás:

A tésztához a vizet a vajjal, sóval és cukorral összeforraljuk. A forrásban lévő anyaghoz hozzáadjuk a lisztet. Közben folyamatosan keverjük. A tésztát ezután alaposan reszteljük (hevítjük, és mint az őrült keverjük addig, míg el nem válik az edény falától). Ezután levesszük a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat is. Csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és kis csókokat formálunk belőle (igazából nem fontos a csillagcső, ha valakinek nehézkés így, nyomhat sima csővel is kis halmokat).

Forró, 220 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Így sütjük, míg kérget nem kap, majd levesszük 200 °C-ra a hőmérsékletet, és készre sütjük.

A tetejére a cukrot aranybarnára olvasztjuk. Ebbe mártjuk a kisült fánkok felső harmadát, majd a stiftelt mandulába forgatjuk. Ezt a műveletet végezzük NAGYON óvatosan, mert a 150 °C-os cukor a bőrünkön nem túl fincsi érzés. Tapasztalatból mondom… (mert az, hogy a konyhában töltöm fél életemet, még nem jelenti azt, hogy nem égetem meg magam ugyanannyira, mintha nem így tennék).

Ezt ekkor félretesszük.

A sárgakrémhez a tojássárgáját a tej negyedével és a liszttel sűrű péppé keverjük. A maradék tejet a cukor felével és a vaníliával felforraljuk, majd a tojásos pépre öntjük. Visszatesszük a tűzre és besűrítjük. Közben a tojások fehérjét a cukor másik felével kemény habbá verjük, és a még forró főzettel összeforgatjuk.

A fánkok kalapját (a kimártott, panírozott részt) levágjuk. Az alsó felébe töltjük a még meleg krémet, és hagyjuk hűlni.

A kellően lehűtött tejszínből és ízlés szerinti cukorból kemény habot verünk. Esetleg adható hozzá habfixáló is, ha nem akarjuk, hogy nagyon összeessen. Csillagcsöves zsákból a sárgakrémre adagoljuk, majd minden fánkra ráhelyezzük a saját kalapját.

Ezt a süteményt érdemes frissen fogyasztani. Ilyenkor a tészta még nem ázik át a krémtől, a töltelék lágy, a hab könnyű, légies, a mandulás karamellkéreg a tetején pedig roppanós, isteni kontrasztot adva így a többi rétegnek.

Diós kalács lusta délutánokra

Terveimmel ellentétben eléggé elhanyagoltam a blogolást az utóbbi időben. Pedig a konyha nem állt ám üresen, sőt... csak az a fránya fotózás maradt el mindig. Kép nélkül pedig ugyebár nem olyan vonzóak a receptek :)

A minap készült diós kalács azonban olyan szép lett, hogy vétek lett volna kihagyni a megörökítését.

Az alapja a sokak által jól ismert hokkaido kalács tésztája. Gondolkoztam, mi kerüljön bele, de mivel még a nagy karácsonyi bejgligyártással sem sikerült felélni a diókészletünket, úgy döntöttem, ebből készítek bele tölteléket.

Hozzávalók: 

Tészta:

1 dl tej

1 dl tejszín

1 tojássárgája

2 ek. nádcukor

1 ek. tejpor (vagy burgonyapehely)

250 g liszt

50 g kenyérliszt

15 g élesztő

csipet só

Töltelék:

kb. 300 g dió

2 dl tejföl

4 ek. nádcukor

csipet fahéj

1 ek. házi vaníliáscukor

Összeállítás:

A tésztához kicsit felfuttatom az élesztőt a meglangyosított tej- tejszín- cukor keverékében. Az átszitált liszthez adom a tejport és a sót, majd a tojássárgájával és a tejes keverékkel puha tésztává dagasztom, majd egy órára pihenni hagyom.

A töltelékhez a diót ledarálom (én a felét durvábbra, felét teljesen finomra őröltem), majd a tejföllel és az ízesítőkkel összekeverem. Az, hogy mit, mennyit és miből teszünk hozzá, ízlés kérdése, kóstolgassuk, hogy kedvünkre való legyen.

A megkelt tésztát három részre osztom. Mindegyik részt téglalap alakúra nyújtom, elkenem rajtuk a tölteléket és felcsavarom őket. Ezután a három rudat egyszerűen összefonom.

A kalácsot kenyérformába teszem (persze lehet simán tepsin is sütni, csak a kenyérforma jobban megzabolázza a kalácsunk alakját), majd 180 °C-os sütőben aranybarnára sütöm.

Szilvás pitecsoda őszieleji napokra

Két szilvás sütemény recept versenyez a családban a kedvenc címért: a morzsás szilvás lepény és a tejszínes szilvás pite. Ez utóbbit anyukám preferálja, a morzsás az én specialitásom.
Ehhez azonban az itthon árválkodó gyümölcsök nem lettek volna elegen (mert ugye a lepény, az legyen nagy és jól megpakolt, nem aprózzuk el), így inkább a tejszínes változatot választottam, kissé felturbózva. Az eredetiben ugyanis nincs se aszalt szilva, se lekvár, én azonban nem akartam tésztát enni néhány szem szilvával (mint mondottam nagyon kevés volt), úgyhogy mindenféle módon pótolni akartam ezt az ízt. Jól sikerült! :)



Tehát a recept:
Hozzávalók:

Tészta:

25 dkg liszt
1 ek. cukor
csipet só
10 dkg vaj
8 ek. hideg víz
2 tk. ecet

Rávalók:

1 kg szilva
1,2 dl tejszín
2 ek. cukor
2 tojás
1 tk. fahéj

Összeállítás:

A tésztához a lisztet összekeverem a cukorral és a sóval. Ebbe dobálom kis darabokban a vajat (vagy reszelem) és gyorsan összemorzsolom. A vizet és az ecetet is hozzáöntöm, majd gyors mozdulatokkal egyneműsítem a tésztát, és bedobom a hűtőbe fél órára.
Ezalatt a szilvát megmosom, kimagozom és negyedekre vágom, a tejszínt, a cukrot, a tojást és a fahájat pedig összekeverem.
A tésztát kiveszem a hűtőből, 28 cm-es vajazott tepsibe nyújtom (peremet hagyva), és kirakom a szilvával rozettaszerűen.
Esetemben ez volt az a pont, ahol változtattam kissé. A forma nagy részét kiraktam szilvával, ahova pedig már nem jutott, oda vízben felpuhított aszalt szilvát tettem. Mivel még így is igen foghíjasnak éreztem a dolgot (az aszalt változatból sem volt sok itthon), előkaptam egy üveg jó házi szilvalekvárt, és rákentem a szilvákra pár kanállal belőle.
Ezt így 10 percig 220°C-on sütöttem. Ezután öntöttem rá a tejszínes keveréket, és együtt hagytam még 25 percig 190°C-on sülni. Akkor jó, ha a közepe már éppen nem rezeg.
Ezután már csak azt kell tudni kivárni, hogy egy kicsit kihűljön, utána pedig... hm, isteni!