A túróruditorta engem is megihletett. Szülinapra már készült az eredeti változat is, de aztán Doktor Pepper új ötlete sem hagyott nyugodni. Így született ez a süti: krémes, citrusos túrókrém, lágy, brutálcsokis alapon. ISTENI!
Hozzávalók:
Alaphoz:
70 g csoki
70 g vaj
70 g cukor
40 g csokis pudingpor
1 tojás
2 evőkanál kakaó
Túróhoz:
150 g túró
300 g tejföl
cukor ízlés szerint
1 citrom héja és leve
3 tojás
1 evőkanál házi vaníliás cukor
2 evőkanál keményítő
Összeállítás:
A tésztához a csokit a vajjal és a cukorral gőz felett összeolvasztjuk. Ha megolvadt, levesszük a tűzről, hozzákeverjük a tojást, majd a pudingport és a kakaót beleszitáljuk és gyorsan összeforgatjuk. 200°C-os sütőbe tesszük, és addig sütjük, míg a tetején vékony hártyaréteg nem keletkezik (kb. 10 perc).
Ezalatt a krémhez a túrót áttörjük, majd összekeverjük a többi hozzávalóval.
A félig megsült lapra öntjük, a sütő hőfokát levesszük 160 °C-ra, és így készre sütjük kb. 50 perc alatt. Akkor van kész, ha a közepe már nem remeg.
Kis kockákra vágva isteni egy vendégségbe harapnivalónak, tortaformában készítve pedig tökéletes ajándék lehet minden túrórudi-kedvelőnek.
Nagyon ötletes és mutatós!
VálaszTörlésMeglepi az oldalunkon:DD
VálaszTörlésFantasztikus ötlet
VálaszTörlésKöszönöm a díjat!
VálaszTörlésA recept egyébként tényleg isteni. A kóstolói közül többen ilyet kértek tortaformában a szülinapjukra :)
Fenséges, látványos!!!
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha tetszik!
VálaszTörlés